| Digitális rováslelet 2 |
| 2012. január 08. vasárnap, 08:56 |
|
Magyar rajzfilm - magyar írás Érdekes megfigyelni a közeli évtizedek történelmét, ahol a nemzeti írás többnyire tiltott, vagy éppen csak tűrt jelenség volt, mégis az "írástudók" megpróbálták továbbadni a jeleket, illetve a jelek létezésének emlékét. A kádári diktatúra idején született rajzfilmben talán ennek lehetünk tanúi, bár erről bizonyosat csak a Gusztáv c. rajzfim Jankovics-Nepp-Dargay alkotó-hármas tudhatott. A rajzfilmben kétszer jelenik meg a rovásos rendszámtábla, először 9, másodjára 8 jellel - a hiányzó jeltől eltekintve következetesen, tehát nem kriksz-kraksz módján. A betűk mindegyike székely-magyar rovás jel, bár néhány balsodrású betű is keveredik a jobbsodrású jelek közé.
Nincs új a nap alatt Ahogy nemzeti írásunk története a tiltás és pusztítás mellett párhuzamosan a rejtés, megőrzés és fejlesztés volt, ma sincs ez másképp. Régen templomok falában a vakolat alatt, egy-egy épületgerendában tudták eltűntetni az üldözők szeme elől a rovást, a kommunista időkben néhány rajzfilmkocka volt az eszköz. Ugyanígy ma is meg kell találni a korszerű eszközöket, hogy ha kell, menteni lehessen az ősi tudást, mindaddig, míg a rovás teljes rehabilitása, szabványba emelése és alkotmányos védelme meg nem történik.
Kapcsolódó cikkek: |


Olyan sikeres lett a Macskafogó-ban talált rovásról szóló cikk, hogy sorozatot indítunk nemzeti írásunk digitális (film, rajzfilm, kép) rovásleleteiről. Következik Gusztáv.