| Rovás Kárpátalján |
| 2011. március 18. péntek, 07:55 |
|
Kárpátalja is sok szálon kötődik a rovásműveltséghez: Forrai Sándor Munkácson született 1913.03.18-án. Holnap pedig egységes rovásos helynévtáblát avatnak Beregszász városában.
Kárpátalja és a rovás A mai napon Forrai Sándor születésnapjára emlékezünk. Holnap pedig (2011. március 19-én) pedig Beregszászon felavatják az első egységes kárpát-medencei rovásos helynévtáblát, melyet a helyi önkormányzat nagy többséggel megszavazott.
Rovásverseny A Kárpátaljai cserkészek őrzik a rovás hagyományát, immár ők is részt vesznek a Forrai Sándor Rovásírásversenyen, amely a XII. Kárpát-medencei Rovásírásverseny és Műveltségi találkozó elődöntője. "A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség múlt évi szövetségi versenye után idén először meghirdeti a kárpátaljai rovásírásversenyt, melynek névadója vidékünk szülötte, a legnevesebb székely-magyar rovásírás-kutató, Forrai Sándor, aki 1913-ban született Munkácson. Várjuk minden iskoláskorú jelentkezését illetve azokat a felnőtteket, akik foglalkoznak rovásírással és szívesen részt vennének a szervezők és a zsűri munkájában. A három korosztály első három helyezettje jutalomban részesül illetve jogot nyer arra, hogy részt vegyen 2011. júniusában Budapesten a XII. Kárpát-medencei Rovásírásverseny és Műveltségi találkozó döntőjében." A teljes versenyfelhívás itt megtalálható.
Beregszász - rovástábla avatása Rovásírásos helységnévtábla avatására kerül sor 2011. március 19-én, szombaton, közép-európai idő szerint 14 órai kezdettel, a város Asztély felőli oldaláról. Ezt követően az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 163. évfordulójának alkalmából rendezendő ünnepi műsor keretében a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházban 16:00-kor koncertet ad a Credo együttes, majd 17:00-kor sor kerül Usztics Mátyás előadására Magor nyelv és történelem címmel. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!
(rovás.info, KMCSSZ)
Kapcsolódó cikkek: |


