| III. Jász-kun Szala - Kétpó |
| 2011. június 04. szombat, 07:03 |
|
Jász-kun Szala - Kétpó, Szebeni rét A Szala hivatalos honlapja az alábbiak szerint tájékoztat: "Szentség alàszàllt adomànyànak, akaratànak érvényesülési és kihirdetési helye, a Nemzetségek mezsgyéinek hatàrain belül szàllàssal és rendelkezési joggal bíró, nemzetségek szàmàra. Nagy-szala, az mely a Teljes Nemzet Teremtett Lelkeinek dolgait hivatott megvitatni, azt az ösi hagyomànyon alapuló gyülést jelenti, amelyen „egyenlök között az elsök talàlkoztak.” 2009-ben Törökszentmiklóson több mint tízezer ember gyült össze, hogy újraélessze az ösi rendet, mely szerint a Magyarok nemzetségei minden évben összeültek a pusztàn, hogy törvényt üljenek. 2010-ben, Jàszberény hatàràban éltettük tovàbb az ösi rendet. Idén 2011-ben Kétpó szívében biztosítunk lehetöséget Jàsz-Nagykun-Szolnok Megye minden településének, hogy magukkal hozzàk, bemutassàk: jellegzetességeiket, nevezetességeiket, civil szervezeteiket, éves rendezvényeik programjàt, vàllalkozàsaikat, gasztronómiai kivàlósàgaikat és, a helyi médiàt- hogy meglàthassuk egymàsban a csodàt" Rovásprogramok: 1. Kétpó település rovástáblájának avatása 2. A rovás jelene és jövője - Rovás Alapítvány előadása 3. A rendezvény információs sátránál rovott Kétpó szórólap és rovás ABC kapható ingyenesen.
Kapcsolódó cikkek: |


A jász és kun magyarok találkozója a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kétpó községben lesz az idén, június 4-én. Természetesen lesz előadás a rovásról is.