| Rovás verseny - Csepel |
| 2012. január 10. kedd, 08:56 |
|
Rovásverseny gyermekeknek Lakatos Demeter moldvai csángó költő születésének évfordulója alkalmából rovás versenyt hirdet az egyik kerületi galéria a csepeli gyermekeknek, felnőtteknek. 2012. január 20-ig jelentkezhetnek azok, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy megtanulják a rovást. Így, ahogy olvassák: a rovást. – Helytelenül a „rovásírás” terjedt el a köznyelvben, de a „rovás” szó maga azt jelenti, hogy róni, írni, ezért nem kell megismételni – mondja lapunknak Erdei Éva, a verseny szervezője. – Én magam is csak nemrég ismerkedtem meg ezzel, és valódi értéknek vélem, ezért tartom fontosnak, hogy mások is megismerjék. A versenyünk lényege ez. Kicsik és nagyok jelentkezését is várjuk, aki pedig segítséget kér – természetesen ingyen –, azt megtanítjuk. A jövőre tartott versenyen egy tollbamondás utáni írás, illetve egy fordítási feladat lesz. A verseny lényege, hogy az itt élők is megtanulják ezt az egykori írásmódot, amely sajnos manapság már feledésbe vész. Lakatos Demeter erdélyi költő román iskolába járt, éppen ezért nehéz a verseit olvasnunk. De remélem, hogy ez a felhívásunk abban is segít, hogy az ő munkásságát megismerjék a magyarok. Jelentkezni a 06-1/420-1728-as telefonszámon, vagy az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen lehet. Helyi téma - eredeti cikk
Kapcsolódó cikkek: |


Rovásverseny kerül megrendezésre csepeli gyermekek számára. Örvendetes az egyre szaporodó helyi kezdeményezés nemzeti írásunkért.